E - évkönyv 2018/2019.

 

Te Deum és tanévzáró (06. 19.)

A sikeres szóbeli vizsgákat és az érettségi bizonyítványok átadását követő napon, június 19-én adtunk hálát az elmúlt tanévért.  A szentmise végén az általános iskolát befejező nyolcadik osztály kapott áldást. A tanévzáró ünnepség ezután a fülledt tornaterembe rekedt, mivel a szakadó nyári zápor némi humorral jelezte, nem szabad tovább visszaélnünk a diákok türelmével, és rövid búcsúszavakkal kell szabadon engednünk őket. Annyi megértő önuralom mégis volt bennük, hogy örömmel ünnepelték meg mindazokat, akik oklevelet kaptak, mert versenyeredményeikkel vagy kiemelkedő munkájukkal növelték az iskola hírét. A legnagyobb sikert mégis igazgatónk aratta, amikor a 2018/2019. tanévet hivatalosan lezárta.

 

Diákönkormányzati mozaik – jelenlétünk az ÓBIÖK rendezvényein (06. 14.)

Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzata aktívan fogja össze a kerület iskoláinak diákjait. Az elmúlt két hónapban több általuk szervezett eseményen vettünk részt. Az óbudai múzeumokat saját készítésű rövidfilmekkel bemutató kerületi helytörténeti versenyen kilencedik és tizedik osztályunk egy-egy csapata képviselt minket, munkáik iskolánk Facebook oldalán megtekinthetők. A TVE Sporttelepen rendezett kerületi sportrendezvényen is jelen voltak felsőseink és gimnazistáink, akik foci, röplabda és teqball mérkőzésen, valamint úszószámokban mérték össze erejüket a többi kerületi iskolával. A gyermeknapra időzített kerületi diákönkormányzati adománygyűjtő akcióba is bekapcsolódtunk: a szülői váróban és a tanáriban kihelyezett dobozokba számtalan társasjáték, könyv, kifestő és egyéb játék került, amelyeket a többi intézmény adományaival együtt a Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekekhez juttattak el.

 

Családi nap (06. 01.)

Néhány éve hagyományteremtő szándékkal rendeztünk családi napot a tanév végén. Ezen az oldott összejövetelen lehetőség nyílt egymás jobb megismerésére, közös játékra, főzésre és beszélgetésre. A szülők betekinthettek az intézmény világába, és nemcsak saját gyerekeik csoportját és osztályát láthatták közelről, hanem átfogó képet kaphattak a közösségről, amely családias légkörével egyrészt lehetővé teszi, hogy óvodásai békés környezetben érjenek felnőtt gimnazistává, másrészt a kívülről érkezőket is bátran és szeretettel fogadja be. 

Idén visszatértünk a kezdeti elképzeléshez, és június 1-jén, szombaton ismét játszós-főzős-beszélgetős együttlétre invitáltuk a családokat. A program első részében az ovisok és az alsósok családos akadályversenyen vettek részt, a felsősök pedig szellemi és ügyességi feladatokra épülő sorversenyeken, majd mindnyájan kézműves tevékenységeket végezhettek. A játékokban és a foglalkozásokon gimnazistáink és a Diákönkormányzat segédkezett. A szülői munkaközösség megindítóan kedves pedagógusnapi meglepetéssel köszöntötte az intézmény dolgozóit, és az ebédről is gondoskodott. A programot záró közös étkezés pörköltillata Márai Sándor sorait idézhette emlékezetünkbe: „Mintha egyetlen nagy család lenne a nemzet, … úgy áradt el a déli harangszó szavára a gyomrokban és a szívekben valamilyen szelídebb érzés.

csaladinap00001

 

Német prózafordító verseny (06. 12.)

Mindig érdekes tapasztalat fordítás révén összehasonlítani két nyelv működését. Nemcsak a nyelvtanulást segíti, hanem anyanyelvünk szókincsének és szerkezetének megismerését is előmozdítja. Ezt szem előtt tartva rendeztünk német nyelvből prózafordító versenyt 2019 májusában, két kategóriában. A negyedik és ötödik osztályosok Johanna Spyri Heidi című meséjéből kaptak egy részletet, a többi felsős pedig Josef Haltrich A királylány az égő várban című elbeszélésének részletét fordította magyarra. A versenyzők igényesen kidolgozott, színvonalas munkákat készítettek, a legjobbak sorrendje a "Versenyeredmények" oldalon láható. 

 

Felfedező óra a színészmúzeumban (05. 31.)

Nyolcadik osztályunk május 30-án a Bajor Gizi Színészmúzeum múzeumpedagógiai foglalkozásán vett részt. A színházat megismertető órán felfedezték, hogyan jön létre egy előadás, és milyen eszközök, illetve kellékek szükségesek a megvalósításhoz. Végül a dramaturg szerepét öltötték magukra, és a János vitéz egy részletét alkalmazták színpadra. 

bajorgizimuzeum00001

 

Tanulmányi utazás Tirolba (05. 21.)

Néhány diákunkkal május 12-17-ig felejthetetlen hetet töltöttünk Tirolban a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium által szervezett tanulmányi út részeseként. A délelőtti német nyelvórák után színes és érdekes programok vártak a csoportra. Felkerestük Kufstein várát, ahol több honfitársunk raboskodott, megismerkedtünk a Riedel üveggyárban a borospohár készítésének rejtelmeivel, és gyönyörködhettünk Innsbruck csodálatos fekvésében, látnivalóiban. Az utolsó napi hosszabb kiránduláson meglátogattuk II. Lajos bajor király Herrenchiemsee kastélyát, amely versailles-i mintára épült és a Napkirály pompáját idézi, délután pedig a Seisenberg-szurdokban csodálhattuk meg a természet páratlan képződményeit. Alighanem mindenki feltöltődve, élményekkel gazdagodva és biztosabb nyelvtudással tért haza.

tirolicsoportkep00001

 

 "REGGELIZZ!" - Életmód program felsősöknek (05. 18.)

Felső tagozatosaink május 15-én részesei lehettek a Tojásszövetség "rEGGelem" elnevezésű programjának, amely az egészséges reggelizést és a tojásos reggeli készítést népszerűsítette körükben. Az Itt és Most Improvizációs Társulat kellő humorral átitatott improvizációs játékokkal világított rá, miért fontos a reggeli, és miért érdemes tojással indítani a napot. Az előadás hangulatát megidéző, tojásos vicceket és recepteket tartalmazó "HU, de tojás" Facebook oldalon diákjaink később is figyelemmel kísérhetik a programot. 

04

 

Szép eredmény a csecsemőgondozási versenyen (05. 09.)

A Kanizsai Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium adott helyszínt április 29-én a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Csoportja által szervezett Csecsemő- és Kisdedgondozási Verseny budapesti területi fordulójának, amelyen iskolánk is képviseltette magát. Az ötödikes Cernák Laura, Dézsi Anna, Kis-Benedek Henriett és Szabó Csenge alkotta csapat az általános iskolás kategóriában ötödik helyezést ért el, megelőzve számos felsőbb évfolyamos versenytársat. Eredményes felkészítésükért köszönet illeti Fürtösné Fehér Zsuzsanna védőnőt és Racskó Éva tanárnőt. 

1.jpg

 

Ballagás (05. 03.)

Szép Ernő „szívreható ifjú ceremónia” kifejezéssel jellemezte 1914-ben a selmecbányai végzős diákok ballagását, amelynek példája nyomán azóta minden iskola évente megrendezi saját „szívreható” búcsúünnepét. A mi 12.-es gimnazistáink idén május 3-án ballagtak végig az épületben. Utolsó osztályfőnöki órájuk után feltarisznyázva és énekelve járták végig a feldíszített termeket és a virágba borult ismerős helyszíneket. Az udvaron vehették át családjuktól és vendégeiktől a szokásos csokrokat, majd az osztályok sorfala előtt az iskolazászlót követve vonultak át a templomba, ahol hálaadó szentmisén vettek részt. Ezután következett a ballagási ünnepség. A búcsúbeszédek és az igazgatói elköszönő szavak után az elismerést érdemlő diákok kaptak jutalmat, valamint a sok támogatást nyújtó szülők tevékenységét köszönték meg. A „ceremónia” véget ért… Irány az eredményes érettségi! 

09

 

III. GEO-EKIF nap (04.30.)

Idén harmadik alkalommal került sor az egyházmegyei fenntartású iskolák földrajzos találkozójára, a GEO-EKIF napra. Ebben az évben a diákok számára „terepi” napot szerveztünk „Magyarország rejtett szépségei” címmel. Iskolánkat négy nyolcadikos diák képviselte. Nyolc intézmény hatvanegy résztvevőjével utaztunk el a – Mátrával szomszédos Pétervásárai-dombság területén meghúzódó – nógrádi községbe, Nemtibe. E mindössze 800 lelkes település határában bújik meg egy 22-30 millió éves homokkőbe bevágódott szurdokvölgy, a Morgó-gödör, és egy klasszikus formájú gombakő, a Leánykő. Rövid túránkon ezeket tekintettük meg. Ezután a nap hagyományainak megfelelően az „elmélet” után a „gyakorlat” következett: a diákok kipróbálhatták a terepi szintezés klasszikus módszerét és ennek eszközét, a teodolitot. A program védnöke Pintér Zoltán tanár úr, nyugalmazott egyetemi adjunktus volt, aki elsőként írta le ezt a területet, így a legavatottabb szakértő mutatta be a résztvevőknek a térség geomorfológiai jellemzőit és érdekességeit. 

06

 

OperaKaland (04. 29.)

Az Erkel Színház rendkívül kedvezményes ifjúsági előadásainak nem titkolt célja, hogy megismertesse a diákokkal az opera műfajt, és közkedvelt műveket hozzon közelebb hozzájuk. Április 29-én 8-11. osztályosaink lehettek részesei az OperaKaland néven évek óta megvalósuló törekvésnek: Kodály Zoltán Háry János című daljátékát tekinthették meg. Sokan közülük életükben először jártak az Erkelben, és a látványos előadáson ráismerhettek már tanult magyar népdalokra és dallamokra. Háry történetében a magyar fantázia- és mesevilág elevenedett meg előttük.

 

Hittan projekt a keresztútról (04. 17.)

Az ötödik éve megrendezett nagyheti hittan projekten idén a keresztútra összpontosítottunk. A rövidített órákat követően hétfőn és kedden az osztályok egy-egy stációt gondoltak át, és azt jelenítették meg változatos formákban. Az adott keresztúti állomás lényegét tablón mutatták be, amelyhez saját ötletű értelmezést készítettek különféle eszközökkel és kézműves technikákkal. A hiányzó stációkat a marista testvérek és a tanárok valósították meg. Az elkészült munkákból így alakult ki az aulában a Szent József iskola keresztútja, amelyet szerdán Tóth Györgyi hittantanár segítségével mindegyik évfolyam korosztályának megfelelően elmélkedett végig.

keresztut00001

 

Öko-7” környezet- és természetvédelmi vetélkedő (04. 17.)

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata évek óta támogatja az iskolák fenntarthatóságra irányuló nevelő tevékenységét. E törekvés eredménye a kerületi óvodák és iskolák számára rendezett „Öko-7” vetélkedő, amelynek idén április 8-12-ig a Békásmegyeri Közösségi Ház adott otthont. Az ötnapos versenyben két ötödikes csapatunk szórakoztató természetvédelmi előadásokat hallgatott meg, elgondolkodtató természetfilmet látott, valamint sok érdekes és interaktív játékos feladatban vett részt. Ezeket követően a gyerekek a napi élményekre épülő feladatlapokat oldottak meg, amelyek eredményét az utolsó napon hirdették ki. „Megverebek” fantázianevű lánycsapatunk második helyezést ért el, a „Fiúk” pedig negyedikek lettek. 

IMG 20190408 144153

 

Matematikai élmények és örömteli versenyeredmények (04. 17.)

Felsőseink matematikaszakköre nemcsak azt mutatja meg a résztvevőknek, hogy a feladatok és a gondolkodás élményt jelenthetnek, hanem a készülést követő versenyeredmények örömével is megajándékozza őket. A tavaszi megméretéseken elért sikereikre mindnyájan büszkék lehetünk. A Medve Szabadtéri Matekversenyen, amely április 13-án a Városligetben zajlott, a 6. osztályos Abonyi Ábel, Barczikay Márk és Mazák Péter csapata (képünkönszép munkájáért aranymedve fokozatot szerzett. A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskolában március 11-én rendezett Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Matematikaversenyen a 8. osztályos Nagy Levente 3. helyezést ért el, a Katolikus Iskolák Dugonics András Matematika Versenyének április 6-i piliscsabai döntőjében pedig Nemcsics Benedek (7. o.) második, Nagy Levente (8. o.) hetedik helyen végzett. Nekik is és felkészítő tanáruknak, Németh Juditnak is szeretettel gratulálunk!

medvematek00001

 

Német nyelvi projekt óra (04. 13.)

A januári idegen nyelvi projekt nap folytatásaként a gimnazista haladó német nyelvi csoportok április 11-én az osztálykirándulásaikon szerzett élményeikről számoltak be egymásnak projekt óra keretében. A két nap eseményeit és a városok látnivalóit fényképekkel gazdagított ppt előadásokon mutatták be, így nemcsak német  nyelvi tudásukat alkalmazták és erősítették, hanem az osztályok életét is jobban megismerték.

 

nemetprojekt19.jpg

 Versmondó verseny (04. 11.)

A magyar költészet napján, József Attila születésének évfordulóján minden évben megrendezzük az iskolai vers- és prózamondó versenyt. Idén, noha eleinte sokan érdeklődtek, végül a felsősök és a gimnazisták közül is kevesen vállalták a megméretést. Akik viszont részt vettek a versenyen, szép irodalmi élménnyel gazdagodtak, örömmel hallgatták végig és tisztelettel értékelték egymást. A versmondók és a zsűri egybehangzó véleménye alapján az ötödik osztályos Cernák Laura előadása volt a legélvezetesebb.

 

"Kezek" - felső tagozatosok nagyböjti elmélyülése (05. 10.)

Felsőseink nagyböjti lelki megerősödését rendhagyó osztályfőnöki óra mozdította elő. Április 8-án Sitkei László költő tartott nekik emlékezetes interaktív előadást Kezek címmel. A diákokat megmozgató elmélkedésben a húsvét eseményeit elevenítették fel, és arra keresték a választ, mire használták a kezüket az emberek a bibliai történetekben. Ima, ölelés és Jézus megostorozása egyaránt szóba került. A közös gondolkodás rávilágított, mennyire felelősek vagyunk tetteinkért.

 4

 

 Osztálykirándulások (03. 30.)

Az iskola diákjai március 28-29-én az éves tanulmányi kirándulásokon ismerkedtek Magyarország városaival, földrajzi nevezetességeivel és történelmi emlékeivel. A célállomások között szerepelt például Eger, Debrecen, Miskolc, Sárospatak, Győr és Pannonhalma. A programok nem csupán kulturális ismereteket jelentettek, hiszen a gyerekeknek ilyenkor mindig az együtt töltött idő és a még az évtizedek múlva is emlegethető közös élmények a legfontosabbak. Idén is bőven jutott ezekből mindegyik osztálynak, és a róluk készült fényképek majd az érettségi találkozókon is biztosan szórakoztató emlékeket idéznek.

9 

A víz világnapja (03. 22.)

Március 22-én minden évben ráirányítjuk diákjaink figyelmét az ivóvíz fontosságára. Idén az alsó tagozatosok rajzpályázaton vehettek részt, amelyen csepp alakú képekben fejezhették ki a vízzel kapcsolatos gondolataikat; a felsősök és a gimnazisták pedig a szünetekben számtalan ásvány- és gyógyvizet kóstolhattak az első emeleti folyosón. Az esemény jelentőségét hangsúlyozták az iskola különböző pontjain elhelyezett információs "cseppek". Minden gyerekhez igyekeztünk eljuttatni a világnap idei üzenetét: "Vizet mindenkinek!".

02

 

Szent József-nap (03. 20.)

A tavaly először megtartott Szent József-nap hagyományát folytattuk idén, március 20-án. Reggel az egész iskola igeliturgián vett részt, majd az előző évhez hasonlóan először ismét tanulóink tartottak rövid előadásokat: szinkronizálásról, divatról, második világháborús felszerelésekről, Ady Endréről és a Grimm testvérekről. Ezután tanárok beszéltek olyan kérdésekről, amelyek nem a tananyaghoz, hanem érdeklődésükhöz kapcsolódnak, a tetoválás történetétől a sci-fi irodalmon át a felelős cicatartásig. Az alsósok ezalatt a Templom téri Szent József-szobor készítőjével találkoztak. Idén nagyobb figyelmet szenteltünk névadó szentünknek, így az osztályok által készített agapét követően a felső tagozatosok Szent Józsefről szóló projektmunkákat készítettek és mutattak be, a gimnazistáknak pedig a szalézi Lytton atya tartott élvezetes előadást, amelyen József példáját eléjük állítva önmagukkal való szembenézésre késztette őket. Az alsósok akadályversenyen oldottak meg Jézus nevelőapjával kapcsolatos feladatokat. Szent József-napunkon mindnyájunkban erősödött az iskolához tartozás érzése.

07

 

Magyar kultúra verseny (03. 20.)

Hatodik éve rendezzük meg az iskolában a magyar kultúra versenyt, amelyen párok mérhetik össze műveltségüket. A megméretésen eddig elsősorban nemzetünk történelmét és művészetét állítottuk előtérbe, idén  viszont kultúránk természettudományi vonatkozásaira helyeztük a hangsúlyt. A Szent József-napon tartott eredményhirdetés szerint ezekben a kérdésekben a 12. osztályos Kovács Máté–Varga Márton kettős volt a legtájékozottabb. A további helyezések a "Versenyeredmények" oldalon tekinthetők meg.

 

Szótárhasználati verseny (03.16.)

A Grimm szótárak használatára épül a Maxim Kiadó Tiéd a Szó-Tár nyelvi versenye, amelyen idén is részt vettek iskolánk tanulói. A felső tagozatos és gimnazista csapatok három alkalommal oldottak meg online feladatlapokat: ezek szótárhasználati és országismereti tudásukat bővítették. Az ötödik osztályos csapat német nyelvből bejutott a regionális döntőbe, ahol szép eredményt ért el. Gratulálunk a csapat tagjainak: Domán Richárdnak, Hirl Milánnak, Kalmár Zalánnak és Kováts Gábornak!

 

Március tizenötödike (03. 14.)

A magyar történelem emlékezetes pillanatait és nehezen feldolgozható csapásait elevenítette fel a 3. osztályosok ünnepi megemlékezése a 48-as forradalom 171. évfordulóján. Látványos műsorukban a mesés keretbe foglalt történelmi jeleneteket dalokkal, táncokkal, kivetített képekkel és hulló röplapokkal színesítették. A gyerekek felkészültsége és odafigyelése, precíz és gördülékeny színpadi mozgása, valamint az előadás végén közösen énekelt Szózat az ünnep méltóságát emelte ki. 

IMG 0061

 

III. kerületi komplex rajzverseny (03. 08.)

2019. február 14-én került sor a kerületi komplex rajzversenyre, melynek során iskolánk diákjai izgalmas rajzi feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat kerületi társaikkal. A versenyre beadandó pályaművet kellett készíteni korcsoportonként más-más megoldandó feladattal, majd a helyszínen a beadott alkotáshoz kapcsolódó térbeli vagy síkban megoldott újabb munkát kellett kivitelezni 3 x 45 percben, adott szempontok alapján. A feladatok összetettek voltak, ugyanakkor izgalmas kihívást jelentettek. A jó hangulatú rendezvény mezőnye igen erős volt, sok kreatív, igényes alkotás keletkezett, s diákjaink is nagyon ötletes, egyéni és szépen kivitelezett műalkotásokat készítettek. Az ünnepélyes, kiállításmegnyitóval egybekötött eredményhirdetést március 7-én rendezték meg. Tanulóink nagyon szép eredményeket értek el: Détári György (7. o.) első, Gurman Alexandra Éva (6. o.) negyedik, Koncz Réka (9. o.)  szintén negyedik helyen végzett. Szívből gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak, Tremmelné Hudik Katalinnak.

09

 

Hamvazószerda (03. 06.)

Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő.” A nagyböjt kezdetén Pilinszky János e szavait érthették meg diákjaink iskolai lelki készülődésünk során. Az alsósok osztályonként meghívott vendégek segítségével foglalkoztak a nagyböjt üzenetével, a felső tagozatosok vegyes korosztályú csapatokban a marista testvérek által előkészített állomásokon tették ugyanezt. A gimnazistáknak Szili András atya a passió felolvasását követően emberi gyengeségeinkről, törékenységünkről, esendőségünkről beszélt. Végül a szentmisében mindenki részesült „hamvazószerda jelében”.

 

Pályaorientációs nap (03. 06.)

Az oktatásirányítás a tavalyi évhez hasonlóan idén is tanítás nélküli munkanapot rendelt „pályaorientációs” célra. Ezt az intézményeknek kell megtölteniük tartalommal. Nekünk az volt a célunk, hogy a gyerekek figyelmét az iskola falain túlra irányítsuk. Az osztályok különböző helyszíneket kerestek fel: tűzoltóságot, rendőrséget, szemétégetőt, kórházat, a – tudományt játékosan megismertető – Csodák Palotáját, gyárat stb. Diákjaink így megtapasztalhatták, milyen lehetőségek várnak rájuk, és láthatták, milyen nehéz vagy éppen izgalmas munkákat végeznek embertársaik. Talán azt is jobban megértették, miért érdemes tanulniuk, a közös program és élmény pedig az osztályközösségüket is erősítette.

    

szemetegeto800003.jpg

 

Diákjaink a Zrínyi versenyen (03. 06.)

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny első fordulója február 15-én zajlott le, és többek között a mi iskolánk is versenyhelyszín volt. Diákjaink egy része nagyon szépen szerepelt, így jelen lehettek az ünnepélyes eredményhirdetésen. A 7.-es Nemcsics Benedek ötödik helyen végzett, a 6.-os Károlyi József pedig hatodik lett. A többi – szintén szép – eredményről a „Versenyeredmények” oldalon lehet tájékozódni.
   

zrinyiverseny.jpg

 

Itt a farsang, áll a bál (02. 25.)

Ha február – akkor farsang. Általános iskolásaink február 22-én igazi vidám, nevetős-játszós délutánon adhatták át magukat a karneváli sokszínűségnek. A program az álarcosok felvonulásával kezdődött a tornateremben. Az alsósok és a vállalkozó szellemű felsősök változatos jelmezekben mutatkoztak meg, majd kicsik és nagyok egyaránt sok játékban próbálhatták ki ügyességüket. A kisebbek az osztályukban, a nagyobbak pedig a Diákönkormányzat által előkészített állomásokon csapatokban élvezhették ki például a lufiborotválás és a pattogatott kukoricás célbadobás örömeit. A felszabadult hangulatú együttlét az iskolai közösséget és az osztályok összetartását is erősítette.

13

 

Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól (02. 22.)

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján, február 25-én, évek óta olyan programot szervezünk a gimnazistáknak, amely segíti őket, hogy átéljék a magyar múlt e megrendítő eseményeit, és mélyebben értsék meg történelmünket. Felkerestük már a recski munkatábort, a diósdi Szoborparkot, a 301-es parcellát és a Kisfogházat. Idén – a február 22-i tanítás nélküli  munkanapra időzített megemlékezésen – az aulában gyűltünk össze, ahol először megindító filmet néztünk meg a málenkij robotra elhurcoltak sorsáról, majd a korszakot jól ismerő történész, György Sándor képekkel és videobetétekkel illusztrált előadásából ismerhettük meg a film hátterét és a kommunista rendszer működését.

  

1.jpg2.jpg

 

Újabb szép eredményeink a Bolyai versenyen (02. 20.)

A Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulóját február 8-án bonyolították le. Iskolánk hat csapata különböző korosztályokban indult. A legeredményesebb a 3. osztály Borsos Endre - Détári Antal - Fuisz Bálint - Károlyi István összeállítású négyese, valamint a Barczikay Márk - Boncz Ilona - Mazák Péter - Molnár Réka felállású 6. osztályos csapat lett. Mindkettő hatodik helyen végzett. Eredményükhöz gratulálunk!

02

 

Szülői est (02. 12.)

 ​​​​​​Az idei évben január 18-án tartottuk a már hagyományosnak mondható intézményi szülői estet. Ez volt immáron a hatodik alkalom, hogy szülők, tanárok, tanítók, óvónők, intézményi vezetők és dolgozók összejöttünk, hogy kötetlenül beszélgessünk egymásról, közösségünk jelenéről és kilátásairól. Soha nem voltunk még ennyien, ami hűen tükrözi az intézmény és a gyerekek jövőjével kapcsolatos terveinket, elképzeléseinket. Aki eljött, az láthatta, micsoda erő van ebben a közösségben. A szervezést illetően nem tudtunk olyan részfeladatot megjelölni, aminek elvégzésére ne jelentkeztetek volna legalább hárman. A kolbászsütés, a zene biztosítása, a konyhai előkészületek és a kínálás is gördülékenyen zajlott, hogy csak néhány példát említsünk. Ebben a légkörben pedig nem csoda, hogy jól éreztük magunkat. Ismét bebizonyosodott, hogy bár külön-külön sokszor gyengék vagyunk, együtt viszont erősebbek, mint gondolnánk. Jövőre várunk vissza mindenkit bízva abban, hogy még ennél is többen eljöttök! (Nagy László - SzMK elnök)

  

"Hangolódj rá" hangverseny az Óbudai Társaskörben (02. 02.)

Az ÓBIÖK (Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzata) február 1-jén estére szervezett hangversenyt az Óbudai Társaskörbe, ahol a 11.-es Laukó Szandra  képviselte iskolánkat egy szép dallal. Zongorán énektanára, Tankovits Ádám kísérte. Az eseményt a kerület ifjúsági polgármestere nyitotta meg, majd a családias hangulatú, változatos programon Óbuda-Békásmegyer középiskoláinak tehetséges zenészei, énekesei léptek fel zongoraművekkel, citeramuzsikával, kamaradarabokkal, dalokkal és kórusművekkel.

 

lauko.jpg

 

Kiállítás látogatás (02.02.)

Hetedikeseink január 29-én a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattak, ahol a Petőfiről szóló állandó kiállítást múzeumpedagógus vezetésével járták végig. A szakértő érdekes történetekkel idézte fel számukra a költő iskolás éveit, majd elképzelhették, hogyan élt volna a 21. században. Elkészítették facebook profilját és reklámozták verseit, így maradandó élményeket szereztek a múzeumról és névadójáról.

 06

 

"Ady és én" (02. 02.)

Ady Endre halálának 100. évfordulóján, január 27-én az M5 televízió rövid kisfilmeket mutatott be, amelyeken egészen különböző hátterű szereplők vallottak a költőhöz fűződő személyes viszonyukról és élményeikről. Egyikük, Kertész Orsolya, 11. osztályos diákunk Ady iránti olthatatlan rajongásáról és a róla készített karikatúráiról beszélt. Egyszerű és szép szavai hitelét támasztják alá az iskola falain megtekinthető költőportréi, valamint a filmben látott rajzai. (A felvétel megtekinthető a képre kattintva.)

adyesen mtva 001 adyesen mtva 002

 

Idegen nyelvi projekt nap (01. 30.)

A projekt formájú idegen nyelvi nap tavaly sikeres volt, így idén örömmel folytattuk ezt a hagyományt. A felső tagozatosok január 25-én német nyelvből élhették ki kreativitásukat. Az 5-6.-osok német dalt tanultak, és ahhoz kapcsolódó feladatokat odottak meg, a 7-8.-osok pedig képregényt készítettek. Mindnyájan új megközelítésben, élvezettel gyakorolhatták a nyelvtanulást.

idegennyelvinap00001 idegennyelvinap00002

 

Karácsonyunk(12. 21.)

A szentestét már mindnyájan családunk körében töltjük, de az iskolai közösségben is megünnepeltük a karácsonyt december 20-án. A közös szentmise után gimnazistáink és néhány tanár Jézus születésének történetét megjelenítő misztériumjátékot mutatott be nagy sikerrel, majd ezt követték az osztályprogramok és osztálykarácsonyok. Az alsósok délután a szülőket lepték meg a tornateremben rendezett karácsonyi műsorukkal. Ezután minden osztály csatlakozott hozzájuk, és a marista testvérek vezetésével közös énekléssel és imával zártuk a napot. A 7-8. osztályosaink még maradtak reggelig: benn alvós programjukon éjszakába nyúlóan játszottak és beszélgettek. Péntektől pedig mindnyájunknak megkezdődött a türelmetlenül várt karácsonyi szünet.

16

 

A Dök karcagi látogatása a maristáknál (12. 21.)

Az iskolánkban lelki szolgálatot ellátó marista testvérek meghívására a Diákönkormányzat tagjai december 18-án Karcagra utaztak, ahol a testvérek fenntartásában álló Szent Pál Marista Általános Iskolában az „élőbetlehemet” nézték meg. Az intézmény e hagyományos karácsonyi rendezvényének keretében mindegyik osztályuk más helyiségben mutatja be a betlehemi történet egy-egy jelenetét, így ezeket végigjárva diákjaink nemcsak az iskoláról kaptak képet, hanem az ünnepre is felkészültek. A tiszta téli időben tett kirándulás így igazi közösségi készülődés lett számukra.

 

Jelenlétünk az "Advent Óbudán" rendezvénysorozaton (12. 11.)

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata idén is meghirdette hagyományos karácsonyfa-díszítő versenyét a kerületi óvodák és iskolák számára. A huszonnégy jelentkező csoport között alsósaink is jelen voltak. Munkájukat, amely az ünnepre majd egy rászoruló család otthonába kerül, december 11-től lehet megnézni a Fő téren, az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont udvarán. 

karacsonyfadiszites00001

 

Adventi lelki készülődés (12. 07.)

Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el…” (Lk 3, 5-6.). Advent első hetében – Keresztelő János szavaira figyelve – az Úr eljövetelére kezdett készülődni az iskola. Hétfőn közös gyertyagyújtásra gyűltünk össze az aulában, szerda reggel pedig a marista testvérekkel imádkoztunk tagozatonként. Pénteken feldíszítettük az osztálytermeket, a templomban részt vettünk az iskolai szentmisén, majd a korosztályoknak megfelelő előadásokon nyílt lehetőségünk elmélyülésre, hogy karácsonyig megerősödve és egymást segítve „hordjuk a halmokat” és „töltsük a völgyeket”.

lelkinap00001

 

Szent Miklós napja (12. 07.)

December 6-án menetrendszerűen megérkezett az iskolába a Mikulás. Délelőtt az alsósok először a tizedikesek erre a napra készített rövid jelenetét nézték meg az aulában, utána Miklós püspöktől kapták meg a várva várt ajándékokat.

A nagyobbak számára délután a Dök szervezett "Mikulás parti"-t, amelyen a szörppong elnevezésű játék mellett nem maradhatott el a floorball és a "just dance" sem. Ezt követte a Diákönkormányzat rövid csapatépítő tréningje, amely vidám hangulatával további jó működésüket alapozta meg.

mikulasparti00001 mikulasparti00002

 

Advent Bécsben (12. 04.)

Szinte mindegyik európai városban megcsodálhatjuk a fényben úszó, illatos adventi vásárokat, mégis kiemelkedik közülük Bécs, ahol az első vásárokat rendezték évszázadokkal ezelőtt. Ezek népszerűsége egyre nőtt, és ma különféle nemzetiségű turisták sokasága gyűlik össze a városban karácsonyváró hangulatban. Iskolánk is évek óta szervez Bécsbe decemberi egynapos kirándulást, amelyen valamilyen kulturális programmal és városnézéssel egészítjük ki a rendezvény látogatását. Idén Schönbrunnt keresték még fel 7-11. osztályos diákjaink, akik így elsősorban nem a vásár hangulatában, hanem az együtt töltött idő örömében élhették át advent üzenetét.

 

Szalagavató (12. 03.)

A végzősöket reflektorfénybe állító szalagavató bál mindig kiemelt eseménye a tanévnek. A szervező 11. osztály idén december 1-jén igényes műsorral lepte meg a felsőbb éveseket a Békásmegyeri Közösségi Házban. Előbb két szép dallal köszöntötték őket, majd a tizedik osztály közös énekével, végül egy vidám jelenettel, amely az iskolaélet hétköznapjaiból emelt ki néhány szórakoztató, derűs pillanatot. A 12. osztály filmben gyűjtötte egybe a négy közös év emlékeit, majd a műsor első részének végén adta elő osztálytáncát, amelyben mindegyikük részt vett. A második részt, a bált, látványos keringőjükkel nyitották meg, utána felkérték szüleiket, tanáraikat, rokonaikat és barátaikat. Elegáns ruháikban igazi felnőttek voltak ezen az ünnepi estén.

16

 

Szülői bemutatók (12. 03.)

December elsején az első, a hatodik és a nyolcadik osztályosok kis bemutatókkal készültek szüleik számára. A kicsik nyílt óráján és a felsősök műsorain is sok szülő vett részt, így jelenlétükkel kedves, családias hangulatot teremtettek ezen a szombati tanítási napon.

 

Gimnazistáink öröme a Bolyai versenyen (11. 28.)

November 28-án a Szent István Gimnáziumban tartották a gimnazisták Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyének körzeti eredményhirdetését. A Balassa Márk, Kató Csaba, Kerner Dániel, Szalai Krisztián összeállítású tizenegyedikes csapatunk a budai középiskolások között a negyedik helyezést érte el. Eredményükhöz gratulálunk!

 

Iskolai versenyek (11. 27.)

Múlt héten több verseny is lezajlott iskolánkban. A november 20-i hittanversenyen alsósok, felsősök és gimnazisták vettek részt. A kicsik között a Binder Botond - Hansági Johanna páros végzett az élen, a felsősök versenyében Bolf Eszter és Tóth Karolina, míg a gimnazistákéban Barczikay Kristóf és Schnierer Péter párosa nyert. Az egyéni indulók különdíjban részesültek jó eredményükért.

Ugyanezen a héten került sor az idegen nyelvi versmondó versenyekre, amelyeken a 4-7. évfolyamosok vettek részt. A november 22-i angolverseny húsz résztvevőjéből a kisebbek kategóriájában Hanti Bertalan (4. oszt.), a nagyobbakéban Barczikay Márk (6. oszt.)  lett az első. A másnap rendezett németversenyen a 4-5. évfolyamosok között Kiss-Székely Emese (4. oszt.) és Szklenár Anna  (5. oszt.) végzett az élen, a 6-7. évfolyamon Réder Anna (6. oszt.). A további helyezésekről a "Versenyeredmények" oldalon lehet tájékozódni.

 

Eredményes szereplések a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen (11. 20.)

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 3-8. évfolyamok számára meghirdetett körzeti fordulóján az iskolánkból nevezett négyesek szép eredményeket értek el. A 3.-osok negyedik, a 4.-esek egyik csapata pedig ötödik helyen végzett. A felsősök közül az 5.-esek hatodikok, a 8.-osok ötödikek lettek. Kiemelkedően jól szerepelt a Barczikay Márk, Bollók Szonja, Kanyó Dóra és Károlyi Mihály összeállítású hatodikos csapat, amely 60 induló közül a második helyezést érte el. Az összes nevezett pontos eredménye a "Versenyeredmények" oldalon található.

 

Színházlátogatás (11. 14.)

Az Anyám tyúkja nemcsak Petőfi versének címe, hanem az Örkény Színház népszerű előadásáé is, amelyen kiváló színészek egészen új megközelítésben mutatnak be közismert magyar verseket. A 9. osztály november 13-án este nagy élvezettel nézte végig ezt a produkciót, amely a kötelező műveket is más megvilágításba helyezte számukra, és talán irodalmi érdeklődésüket is megerősítette.


szinh

 

Múzeumi nap (11. 11.)

November 10-e, szombat, idén hivatalosan munkanap volt. Diákjaink ekkor – tanítás nélküli munkanap keretében – különféle múzeumokat kerestek fel, hogy tapasztalatokkal és élményekkel mélyítsék el tudásukat, valamint a közös program révén osztályközösségeik is erősödjenek. A korosztályoknak megfelelően kiválasztott helyszínek között szerepelt a Magyar Természettudományi Múzeum, az Óbudai és az Aquincumi Múzeum, a Csodák Palotája, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, valamint más érdekes kiállítások és gyűjtemények.

    

muz.jpg

 

Márton-napi lámpás felvonulás (11. 11.)

November 9-én tartotta az alsó tagozat az immár hagyományos Márton-napi lámpás felvonulását.

A Szent Márton életét felelevenítő műsor és a libazsíros-lilahagymás kenyérrel (a gyerekek készítették) és teával tartott agapé után a falu felé indult az óvodásokból, iskolásokból, szülőkből és tanítókból álló hosszan kígyózó menet. A gyerekek maguk készítette lámpásaikkal hirdették a szeretet üzenetét.

 

Indul az Iskolarádió (11. 08.)

A Diákönkormányzat kezdeményezésére – többéves szünet után – november 8-án újraindult az iskolarádió adása. Tanárok és diákok körében folytatott előzetes közvélemény-kutatás alapján hetente kétszer, kedden és csütörtökön a nagyszünetben sugároznak majd zenét és közérdekű információkat. Zeneszámokat a DÖK faliújságján található üzenőlapon kérhetnek a diákok, akik így maguk is beleszólhatnak a műsorba. A kezdeményezéshez sok sikert kívánunk!

 

Energiakövet az iskolában  (11. 07.)

November 5-én a hetedik és nyolcadik osztályosok fizikai ismeretei új módon bővültek. 2018 egyik "energiakövete", Duba Gergely, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója tartott nekik előadást az áram útjáról. Óratervét, melyet a szakmai zsűri díjazott, nagy sikerrel ültette át a gyakorlatba, így a diákok érdekes makettek segítségével ismerkedtek az áram működésével, valamint az energiahatékonyság fontosságára és a megújuló energiaforrásokra is ráirányult figyelmük. A programról részletesebb beszámoló olvasható az "Energiakövetek" honlapján

04

 

Szép eredmények a Bolyai Matematika Csapatversenyen (10. 25.)

A Bolyai verseny körzeti fordulójában iskolánk tanulói szép sikereket értek el. A 4. osztályosok a második és negyedik helyet szerezték meg, hatodikosaink szintén negyedikek lettek. Külön gratulálunk a nyolcadikos csapatnak, amelyik az élen végzett, és így bejutott az országos döntőbe. További sikert kívánunk nekik!

1 3

 

Megemlékezés október 23-áról (10. 19.)

Az iskola a várva várt hosszú hétvége előtti napon, október 19-én emlékezett meg az ötvenhatos forradalomról. A 8. osztályosok Vigh Zoltán tanár úr vezetésével mutattak be egy jelenetet a tornateremben. Ebben felidézték, mi történhetett volna velük, saját magukkal, ha a történelem őket sodorta volna a forradalmárok döntési helyzetébe. Személyes hangú előadásukat a diáknézők számára még átélhetőbbé tették a versek és korabeli visszaemlékezések betétei, a kivetített 56-os képek, valamint a kort megidéző lövések és díszletek.

oktober23unnepely200002 oktober23unnepely200001

   

"Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért" (10. 18.)

Iskolánk csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek kiinduló gondolata Szent Pio atyától származik: "Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, a világ meg fog változni." Október 18-án 9 órakor ezért az aulában gyűltünk össze, hogy a világ többi gyermekével együtt mi is imádkozzuk a rózsafüzért a békéért és az egységért. A közösen mondott fohász méltóságában és erejében diákjaink is megtapasztalhatták, miért szólított Ferenc pápa mindnyájunkat arra, hogy októberben minden nap imádkozzuk a szentolvasót. 

 

Állatok világnapja és Assisi Szent Ferenc emléknapja (10. 08.)

Október 4-e Assisi Szent Ferenc halálának napja. Ő az állatok védőszentje, így ekkor tartják az állatok világnapját. Ebből az alkalomból iskolánkban a Diákönkormányzat állatokkal kapcsolatos kvízjátékot szervezett a felső tagozatosoknak, másnap délelőtt pedig az alsósok rendeztek állatbemutatót, amelyen patkányt, gabonasiklót, postagalambot, baglyot, héját, sünt, és egy rókabundát láthattak a gyerekek. Délután Assisi Szent Ferencről – az életét és városát bemutató – vetítéssel emlékeztek meg. A program a látottakra épülő totóval és színezéssel zárult.

05

 

Október 6-i megemlékezés (10. 05.)

Az aradi vértanúkról idén október 5-én, pénteken, az 1. óra elején emlékeztünk meg az iskolarádióban. A 9. osztályosok rövid műsorukban felidézték a mártírok életútját. Kiemelték, hogy a meglehetősen különböző embereket közös értékrendjük, a szabadságért való kiállásuk alakította sorsközösséggé, és helytállásuk így vált példává az utókor számára. Emlékükre az osztályokban mécseseket gyújtottak, és imát mondtak értük.

 

Óvodások szüreti felvonulása az iskolában (10.08.)

Szeptember 26-án, szerdán délelőtt az óvodás csoportok szüreti felvonulást tartottak, melynek során az iskolát is útba ejtették. Az iskolaudvaron találkoztak az alsós kisdiákokkal, akiket a magukkal hozott szőlővel, pogácsával kínáltak, majd együtt játszottak és énekeltek.

02

 

Szent József túra (09. 29.)

Az egész iskolát érintő hagyományos őszi kirándulásunk helyszíne idén a „királynék városa”, Veszprém volt. Szeptember 28-án az osztályok gyönyörű napsütésben járhatták végig a település nevezetességeit és hangulatos belvárosát. Rácsodálkozhattak a magyar történelem és művelődés emlékeire, és élvezhették a korosztályuknak megfelelő egyéb programokat: játszóteret, kirándulást vagy városnéző sétát. Ezen a napon kicsi és nagy, hívő és nem hívő egyaránt megtapasztalhatta azt a gondolatot, amely a Szent Mihály-székesegyházban tartott közös mise szentbeszédében hangzott el: itt a városban szentek nyomában jártunk.

veszprem

 

Tanévnyitó Veni Sancte (09. 03.)

A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy.” (Jn 3,8) Tanévkezdő iskolai szentmisénken szeptember 2-án azért imádkoztunk, hogy a Lélek e láthatatlan jelenléte hassa át életünk, és erősítse munkánk egész évben. Ugyanezt kérték gimnazistáink másnap délután a többi budapesti katolikus középiskola diákjaival és tanáraival együtt a Szent István-bazilika előtti téren bemutatott Veni Sancte szentmisén, amelyet Erdő Péter bíboros atya celebrált. 

venisancte00001