Szent József, az első keresztény családapa

Dávid családjából származott és Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József igaz ember volt, sokat töprengett a körülette végbement eseményeken, majd egy angyali jelenés hatására mégis feleségül vette jegyesét. A megkapott küldetés elől nem tért ki és amikor a gyermek az Augustus császár által elrendelt összeírás idején megszületett, az angyali parancsnak megfelelően a Jézus nevet adta neki, amivel elismerte őt fiának az emberek előtt. Nem sokkal később Heródes király elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját, majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le, ahol ácsként dolgozott.

Utoljára a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi eltűnésekor olvasunk Józsefről az evangéliumban. Amikor Jézus elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Feltételezhető, hogy nem sokkal Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt halt meg, de sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük.

 Az evangéliumok két gyermekségtörténete úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek.

József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. Nem volt vérszerinti édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. De Isten volt az, aki József fiává tette Jézust, amikor az angyal az álomban kijelentette, hogy neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg, így a kettőjük kapcsolata egyedül Istentől származott. József nem szavakkal válaszolt az angyal „híradására”, mint Mária, hanem „úgy tett, ahogy az Úr parancsolta, és magához vette Máriát, mint hitvesét.”  Az angyal kifejezett utasítására együtt maradt jegyesével, tiszteletben tartva azt, hogy Mária kizárólag Istennek engedte át magát… József tette „a hit legtisztább engedelmessége” volt.

Atyasága leginkább abban fejeződik ki, hogy életét szolgálattá, áldozattá tette. Az első pillanattól kezdve oltalmazza és gondját viseli Máriának és a Gyermek Jézusnak. Az a tömjén, a mirha és arany értéke, amit a három napkeleti bölcstől kaptak, nem lehetett igen nagy. Hamar elkölthették szállásra, élelemre az egyiptomba menekülésük és az ott eltölött 2-3 év során. Józsefnek csakhamar munkát kellett keresnie, keményen dolgoznia és reménykednie a jobb időkben.

A munka lett a názáreti család életében a szeretet mindennapos kifejezője. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka különösen, ha azt kézzel végezik. Bár mindent, ami József alakjával kapcsolatos, csend borít - s ez kiterjed a názáreti házban végzett ácsmunkára is - az mégis ékesszóló. Jézus, akit „az ács fiának” tartottak, nevelőatyjától megtanulta az ácsmesterséget. Ezzel József-  munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt dolgozott - az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához. 

A szent írók, az evangélisták nem jegyezték fel egyetlen szavát sem, s a szentírástudomány is alig szól róla. Szent József hallgat. Türelmesen vár, hogy felfedezzük élete mély titkát. Bár királyi vér csörgedezett benne - merthogy Dávid király családjából származott - szegénysége miatt törzsének gazdagabb családjai között eléggé megvetett volt. Mégis övé lett az a kiváltság, hogy ha nem is vér szerinti apja, de elődje és nevelője legyen a Megváltónak. Józsefnek nagy üdvtörténeti szerep jutott. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése.

Józsefnek nem adatott meg, hogy lássa, amint a tömeg körülveszi fiát és semmit sem látott csodáiból. Élete rejtve maradt az emberek előtt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.

Élete mindmáig példakép minden munkás és családjáért élő férfi számára.

A nyugati egyház naptárainak tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba. IX. Piusz pápa 1870-ben Szent Péterrel együtt az egyetemes katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította. XXIII. János pápa elrendelte, hogy a római misekánonban Szent József neve Máriáé mellé kerüljön, megelőzve az apostolok, a pápák és vértanúk neveit. Ő a jegyesek és a családok pártfogója, a munkások védőszentje. Főünnepét március 19-én ünnepeljük, és odaadó munkás életére május 1-jén emlékezünk.